Mindig sokat gondolkodtam, hogy vajon mások is látják-e azt amit én. 
Látják-e azt a világot, amit én látok, azokat az apró dolgokat, amiket én észreveszek.

Pillanatok megragadása, új történetek elkezdése...apróságok mégis ha kicsit jobban kinyitod a szemed és nem csak a saját életed érdekel, akkor egy új világot, egy nagyobb világot láthatsz meg. Lehet csukott szemmel is élni, de talán az sose fog annyi izgalmat magába rejteni. Az emberek már lassan csak saját magukkal foglalkoznak, nem érdekli őket mi van a másikkal, van elég bajuk és ez nekik bőven elég. Nem veszik észre a körülöttük lévő dolgokat, bezárkóznak egy burokba, de közben még is kritikusok másokkal szemben, közben a felét se látják annak, ami igazán történik a világban. De például egy egyszerű gyereknevetés is feltudja dobni az ember napját. Én annyiszor elgondolkodtam már arról, hogy ilyenkor mit érezhetnek, mit gondolhatnak a nagyvilágról, mert nekik tényleg igazán új még minden, ők tényleg minden egyes pillanatot értékelnek, amit kapnak a világtól, ami körülveszi őket. És talán ez a legnagyobb ajándék számukra, de ahogy kezdünk felnőni ezt az ajándékot elengedjük és egyre unottabbak leszünk és egyre jobban azon kapjuk magunkat, hogy már nem érdekel mi van körülöttünk. Ez a legelszomorítóbb dolog, hogy becsukjuk a szemünket és nem akarunk már új dolgokat észrevenni, elég az a szomorúság és az a boldogság ami körülvesz, de köszönjük szépen több nem kell belőle. 

Bárki megkérdezné, hogy mit kéne tennie ez ellen, akkor csak annyit mondanék, hogy üljön le egy padra, egy pillanatra engedje el a saját életét és nézzen körül, hallgassa a zajokat, lássa az embereket akik elhaladnak előtte és próbáljon új történeteket elképzelni hozzá. Ez egy lépés afelé, hogy ne csak egy irányba lássuk a dolgokat, ne mindenben a jót és a rosszat lássuk. Mert talán így néha eltudjuk engedni azt a fajta önsajnálatot, ami sajnos nagyon sokunkban benne van. 

Próbáld ki!